Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mint a mesékben – Vilmos herceg éles bevetésen

II. Erzsébet brit uralkodó legidősebb unokája – a trónörökös Vilmos herceg – a hétvégén éles bevetésen vett részt mint helikopteres kutató-mentő pilóta. Károly herceg nagyobbik fia ugyanis repülő hadnagyként szolgál az Észak-Walesben lévő RAF Valley légitámaszponton, mint Sea King helikopter másodpilóta.

Vasárnap óriási vihar tombolt az Ír tengeren, s ekkor kapott riasztást Vilmos egysége, hogy mentsék ki egy süllyedő teherhajó legénységét. Az akció során a kutató-mentő helikopter a levegőből megközelítette a parttól 32 kilométerre hánykolódó teherhajót és a fedélzetérere csörlőzött három tengerészt, akik közül az egyikük nem élte túl a vihart. De a másik két hajóst sikerült élve a partra szállítaniuk.

Fotó: Royal Navy

0 Tovább

Találkoztam az év aviátorával

Idén januárban a floridai Palm Beachen jártam a világ első számú helikopter gyárának, a Sikorsky Aircraftnak a tesztbázisán. Azon a repülőtéren, ahol azokat a helikopteret nyúzzák folyamatosan, amelyek a jövő forgószárnyasai lesznek. Itt találkoztam Kevin Bredenbeckkel, a gyár repülési igazgatójával, fő tesztpiltóával, aki megmutatta a gyár csodahelikoptert, az X2-est.

A Sikorsky 2005-ben határozta el, hogy megépít egy olyan helikoptert, amely szakít az eddigi hagyományokkal és új utat mutat majd a forgószárnyas repülésben. Így született meg az X2 Technology Demonstrator, amely egy teljesen új koncepción alapuló helikopter. A lényege, hogy a felhajtóerőt két egymással szemben forgó rotor szolgáltatja, amelyek mellett egy tolólégcsavar is került a masina farokrészére. Ez pedig vízszintesen gyorsítja fej a szerkezetet. Az egész X2-es koncepció célja az volt, hogy megvizsgálják, képes-e egy helikopter a jelenlegi 160-180 csomós csúcssebességnél (288-324 km/h) gyorsabban repülni vízszintesen a levegőben. A cél a 250 csomó (450 km/h) elérése volt. A folyamatosan tesztek eredményeként 2010. szeptember 15-én valóra vált az álom és Kevin Bredenbeck tesztpilótával a fedélzetén az X2-es átlépte a 250 csomós álomhatárt, bebizonyítva: egy helikopter is képes ekkora vízszintes sebességre repülés közben. Ez az eredmény olyan jelentőségű a helikopteres repülésben, mint amilyen a hangsebesség átlépése volt a sugárhajtású gépek számára. Nem csoda, ha ezt követően az X2-es csapat és a Sikorsky megkapta a legjelentősebb repülését járó elismerést, a Collier trófeát. Most vasárnap pedig arról adott hírt a szaksajtó a Dubai Airshow kapcsán, hogy a világ első számú repülőmagazinja, a Flightglobal Kevin Bredenbecket választotta 2011-ben az "Év aviátorának". Ami nem csoda, hiszen ő és az X2-es team olyan új dimenziókat nyitott meg a helikopteres repülés számára, amely hosszú időre meghatározza a forgószárnyas repülés új irányvonalát.

Sajtos Zoltán

Fotó: Sikorsky Aircraft

0 Tovább

Halálos baleset történt a Red Arrows köteléknél

Tegnap ismét halálos baleset történt a világhírű brit Red Arrows katonai műrepülő köteléknél Angliában. A csoport egyik tagjának, a 35 éves Sean Cunnigham századosnak a földön beindult a katapultülése és kilőtte a repülőgép vezetőt mintegy 60 méteres magasságba. Ám ezt követően az életmentő rendszer mentőernyője eddig ismeretlen okból nem nyílt ki, így a pilóta visszazuhant a repülőtér területére. A becsapódástól olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a gyors kórházba szállítás ellenére sem tudták már az orvosok az életét megmenteni.

A Red Arrow által is használt Hawk T1-es gyakorlógépekben a világ egyik legjobb katapultülése található, amelyet a szintén brit Martin-Baker gyárt. Azt egyelőre nem tudni, hogy mi okozhatta az ülés működésbe lépését és miért nem aktívizálódott az életmentő szerkezet előírás szerűen. A kivizsgálást megkezte a Royal Air Force.

Fekete év az idei a Red Arrows Team számára, mert idén augusztusban egy másik pilótájukat is elvesztették. A 33 éves Jon Egging százados egy dorseti bemutatórepülés közben került olyan helyzetbe a gépével, hogy az a földnek csapódott. A pilótát a gépe mellett, szintén az ülésében ülve találták meg. Az 1965-ben alapított katonai bemutatócsoportnak 1988 óta nem volt halálos balesete.

4 Tovább

aero

blogavatar

Minden amit a repülésről, űrhajózásról tudni szeretnél, keresd havonta az újságárusoknál megjelenő Aeromagazinban vagy digitális kiadásban a www.digitalstand.hu oldalon

Utolsó kommentek